Kezdőként nehéz

Érdekes élményben volt részem a napokban, mégpedig alkalmam nyílt kipróbálni a lovastornát! :)

Sosem volt szerencsém ilyesmivel foglalkozni, és arra sem emlékszem, hogy valaha ültem-e voltige hevederrel lovon.

Nagyon hasznos tapasztalat volt ez számomra, és nem csak az új élmény miatt. Sok-sok éves lovaglás után egészen váratlanul ért, hogy újra kezdőnek érezzem magam egy ló hátán.
Mivel teljesen más ülést, más tartást kíván a két műfaj, szokatlan volt, hogy mennyire nincs képem önmagamról.
Mindenki elfelejti egy idő után, hogy milyen érzés kezdőnek lenni. Persze a legtöbben azért tudják, hogy nem egyszerű, hogy nem lehet egyszerre olyan sok felé figyelni, hogy az ember olyankor még bizonytalan, és nincsenek rutinszerű mozdulatai. Az érzést magát mégsem lehet felidézni.
Nekem ez most sikerült, persze kicsit másképp, de ugyan azt a bizonytalan érzetet tapasztaltam meg.

Pl. nem tudtam, pontosan hogyan állnak a kezeim, lábaim, hogyan nézek ki kívülről a lovon.
Még a ló mozgása is szokatlan volt. Az egyensúlyomat is csak kis idő után találtam meg.

Túl azon, hogy érdekes, jó élménnyel lettem gazdagabb, sokat nyertem vele, mint oktató. Úgy érzem eddig is megértő voltam a kezdőimmel, hiszen mindig igyekszem türelmesnek lenni és szem előtt tartani, hogy nekik sokminden okozhat nehézséget, de egy ideig talán még jobban együtt tudok majd érezni velük.

Minden oktatónak, edzőnek ajánlanám, hogy aki teheti, próbálja ki, nagyon jó és taulságos.

Belovaglás

Mikor? Miért akkor?

Először is beszéljünk arról, hogy mikor. Már csak azért is, mert gyakran kérdezik tőlem: "Mikor lehet lovagolni egy csikón?" .. Aztán a válaszon mindenki ledöbben.

Magyarországon általános, hogy 2-3éves lovakat már lovagolnak. Elég, ha megnézünk egy hirdetési oldalt. Az ilyen fiatal állatok javarészt már nyereg alatt (nem ritkán kocsiban is) mennek, sokszor látok 4éves lovakat is, akik már lovassal ugranak, X és Y szintre készítik őket. Feltételezem a lovak árát próbálják így növelni. Első hallásra nagyon csábító lehet, hogy egy ló szép, fiatal, lovagolható, akár  kocsizható is. Az ilyen hirdetéseknél mindig elgondolkozom, hogy kommentáljam-e (van, ahol hozzá lehet szólni). Mint sok másból, ebből is etikai kérdést csinálok magamnak, a hirdetővel legyek-e kíméletes, vagy a leendő vásárlónak adjak-e átgondolni valót azzal az igen rövid hozzáfűznivalómmal, hogy "Miért?"

2-3 éves lovak nyereg alatt:
Mikor olyan hirdetéseket látok, hogy "Eladó 3 éves félvér kanca, nyereg alatt jól dolgozik. Színe pej, magassága 160cm (még növésben)." arra gondolok, hányan gondolkoznak el azon, hogy egy fejlődésben lévő szervezetet terhelnek. A ló még nő, tehát a csontjai nőnek.. Nyereg + lovas jó esetben 60-70kg, plusz munkát is kell végeznie a súly alatt. Ezzel biztosítjuk is lovunk későbbi láb és hát problémáit.

1,5-2 éves lovak a galoppon:
Mikor azt mondom, szerintem 4 éves kor előtt nem szabadna felülni egy lóra sem, van, akinek eszébe jut, hogy galopp lovakkal példálozzon. Végül is azok versenylovak, biztosan tudják a trénerek, hogy mit csinálnák. Nos igen, nagyon jól tudják. Egy ilyen ló (többségük telivér) 1,5évesen már tréningben van, ülnek rajta, terhelik. Ne feledjük, hogy a zsokék alacsony, könnyű emberek, a galopp felszerelés is igen könnyű szerkezet. A ló kikerül a pályára, futja a köröket, időnként a csontkovács helyreteszi a szétcsúszott tagjait, aztán kiveszik versenyből, ha ért el eredményeket beáll tenyésztésbe, ha nem, akkor eladják, vagy vágó.

Én, mint telivér tulajdonos, nagyon jól tudom, hová vezet ez az út. Pedig az én lovam csak élete első éveiben volt a galoppon. Származását tekintve alapos okuk volt feltételezni, hogy jó ló lesz, de szerencsére Tilalmasom túl normálisnak bizonyult a pályára, nem mutatott eredményeket, ezért eladták. Átkerült azt ugró sportba, ahol versenyzett is, sok tulajdonos keze és nyerge alatt megfordult, míg 14évesen, egy gödöllői lovardából meg nem vettem.
Egyértelműen fáj a háta, be is van esve, elég hajlott, amibe biztosan a fiatalkori belovaglás is belejátszik, ezen kívül gondok vannak a jobb első lábával, el van csúszva a csípője és a bal válla. Sajnos az anyagiak nem engedték eddig, hogy csontkováccsal kezeltessem, de szakszerű patkolással már tudtunk javítani a helyzeten.

Külföldön nem divat a lovak 4-5éves kora előtti belovaglása, és meg is döbbennek hazai hirdetéseinken. Kivárják, hogy a ló befejezze fizikai fejlődését, addig talajról dolgoznak vele, ha egyáltalán dolgoznak vele. Utána jól felépítve megtörténik az alap kiképzés, majd elkezdik a lovat erősíteni, rend szerint tereplovaglással. A fiatal ló nem csak kondit szerez, megtalálja egyensúlyát is. A lovak ebben a szakaszban elengedetten, bátran mennek előre, amiből a későbbiekben nagy előnyt kovácsolnak.
Erre a rendkívül jó alapra kezdik el felépíteni a ló tudását, és versenyeznek velük akár 20éves korukig! Nyilvánvaló, hogy ez elérhetővé váljon, a ló állandó figyelmet érdemel, nincsenek túlterhelve, szétrángatva, rendszeresen ápolják őket, gondozzák a patákat és megfelelő körülmények között élnek, de ha már eleve hátrányból indulnak, mind ez hiába.

Gyakran látok nemzetközi versenyeken 18 - 19 -20 éves lovalak úgy ugrani, mint ha fiatal lovak lennének. Lendületesek, rugalmasak, öröm nézni őket. És ilyenkor mindig facsarodik egyet a szívem, hogy az én lovam fiatalabb náluk, nem versenyzik 160-on, mégis fájdalmai vannak.

Két barátnőm vett egy fél éves csikót, és megkértek, hogy ha eljön az ideje, lovagoljam be. Velük sikerült megértetnem, miért nem szeretnék 4 éves kora előtt felülni. Leghamarabb 2011. nyarán lehet beszélni erről, bár akkor még nem fogja betölteni a 4-et, de közelebb fog állni hozzá legalább, mint a 3-hoz. Azt is megértettem velük, hiába ítéljük majd úgy, hogy fel lehet már ülni rá, ha nem lesz elég erős a háta, nem lesz kellő izomzata, akkor sem vállalom a belovaglását.
Ők megértették, mert az az érdekük, hogy egészséges, jókedvű lovuk legyen, akivel 20-25évet is együtt lehetnek, vagy még többet, és sokáig lovagolható legyen (természetesen anélkül, hogy a lónak ez fájdalmat okozna).

Sok-sok embernek kellene ezen elgondolkozni!

Hallottam olyat, hogy egy magát edzőnek tituláló ember - akinek tényleg értenie kellene a lovakhoz, és edzéstervet kellene összeállítania nem csak a lovasoknak, de a lovaknak is -, fél éves csikót lovagolt be! Egy olyan kis jószágot terheltek lovas súlyával, akit éppen elválasztottak az anyjától! Mintha egy 4éves gyereknek mondanám, hogy betonozzon. Elképesztő volt ilyenről hallai, sőt, felháborító. És sajnos ez nem egyedi eset. Most is 7-8hónapos csikó belovaglásával foglalkoznak. Az első csikó, akiről ezt a történetet hallottam, 4éves korára jóformán járni sem tudott. Nagyon remélem, hogy ezeknek az eseteknek egyszer lesz jogi következménye!

Zabla kérdés

Elméletem zablákról, azok alkalmazásáról:

Sokszor olvasok olyan kérdéseket, fórum bejegyzéseket, hogy "Nehezen boldogulok a lovammal, milyen zablát ajánlotok? ".
Nem is állom meg szó nélkül soha.

Alapvető problémának tartom, hogy ha egy lovas problémákba ütközik, rögtön azt kezdi el nézni, hogy milyen segédszárakat alkalmazzon, milyen sarkantyút vegyen fel, vagy adott esetben milyen erősebb zablát válasszon a lovának. Az esetek döntő többségében sajnos nem azon gondolkodnak el, hogy milyen hiányossgból ered a probléma, mit kellene jobban tudnia, miben kellene fejlesztenie lovaglási technikáját, hogy élvezetesebb legyen a lovon töltött idő, nem csak magának, a lónak is!

Nyilván vannak olyan esetek, ahol a megoldást egy komolyabb zabla jelenti, pl. heves vérmérsékletű lovaknál, mikor nem a lovas hibáiból, hiányosságaiból ered egy-egy nehézség, hanem az állat temperamentumából.
Aztán zablaiszonyos lovak esetében jó megoldás lehet egy zabla nélküli kantár, pl hackamore vagy bosal (western). Ezek a típusok a ló orrnyergére, illetve tarkójára hatnak.
Végül pedig magasabb dílovas osztályokban ott a nagykantár, ami egyesíti a csikózablát és a feszítőzablát. Ebben az esetben nem bizonyos gondok megoldásról van szó, hanem a feladatok aprólékosságáról, és ezen a szinten van már a lovasnak olyan technikai tudása, hogy ne okozzon fájdalmat a lónak még erősebb zablával sem.

A helyzetek erős 99%-ában nem túl gyakorlott lovasok szeretnének erősebb, általában feszítő zablát a lovukhoz. Ennek eredménye, hogy talán a lovas eléri célját, de a ló nagyon megszenvedi. Ilyen eset, ha valaki nem tudja lovát visszatartani, és feszítő zablát vesz lovának. Valószínűleg azért vitte el a ló előtte, vagy azért rohant, mert a lovas nem lovagolta megfelelően (pl a megállítás nem merül ki abban, hogy húzom a szárat!), feszítővel (pont az esztelen szártépés miatt) olyan fájdalmat okoz a lónak, hogy inkább megáll. A célt elérte, csak milyen áron?

Viszont az is előfordulhat, hogy nem hogy a durvább zabla könnyítene a lovas helyzetén, sokkal rosszabbá teszi.

• Pl. a fájdalom hatására nem hogy a ló megállna, próbál inkább elmenekülni előle és még jobban elviszi a lovast.
• Esetleg az is megeshet, hogy a ló felágaskodik, a szárakba kapaszkodó lovas pedig magára rántja.
• Kevésbé szélsőséges esetben a ló szépen megy az új zablával.. egy ideig! Aztán mikor kellőképpen hozzá tompult, jöhet egy még durvább zabla, és így tovább. Ezt sok mindennek lehet nevezni, lovaglásnak távolról sem, és nem is túl humánus.

Mindenképpen azt ajánlanám azoknak, akik hasonló zablaváltáson törik a fejüket, hogy mérlegeljenek. Ha nehézségeik vannak, kérdezzenek meg egy oktatót - edzőt, hogy mi a véleménye, mit ajánl, és próbáljanak "felnőni" a feladathoz, csiszolják a tudásukat, hisz mindig van mit javítani még egy profi lovasnak is!

Én a csikózabla híve vagyok. Annak is a lehető legpuhább, nem vékony kivitelét pártolom. Sajnos csikózablával is lehet nagy fájdalmat okozni a lónak, ha az ember durván használja a kezét, de kevésbé "éles" a hatása, mint egy vékony, vagy feszítő, vagy bármi más zablának.

Kezdőknek nagyon hasznos egy pálcás zabla, ami tulajdonképpen csikózabla a karikáján pálcákkal, ami nem engedi, hogy áthúzzuk a ló száján, illetve a ló is jobban érzi, hogy a kezdő merre fordulna, mert a pálcák úgy fordítják a fejét, mintha a pofájára tennénk a kezünket, és eltolnánk a jó irányba. Vékony csikózablát viszont semmi esetre sem ajánlanék.

Egy nagyon szomorú eset, ami felháborít
(Nem csak engem.)

Tudomásom van egy magát oktatónak tartó emberről, aki kifejezetten kezdőknek ajánlgat mikmar zablát, ami talán a legdurvább zabla, amit valaha láttam! Ha vannak ilyen "oktatók", akik ahelyett, hogy fejlődésre bíztatnák lovasaikat, a hiányosságaik pótlására ilyen megoldásokat kínálnak, addig mit várunk a lovas társadalomtól? Egyáltalán hogy nevezheti oktatónak magát? Mit oktat? Hogy hogyan ne kelljen megtanulni lovagolni, és mégis "lovagoljunk"?
És nem csak lovasoknak kínálja az eszközt (ráadásul szinte saját találmányaként beállítva, természetes lókiképzés hangulatot kölcsönző, saját elnevezésével), hanem fiatal lovak, problémás lovak kiképzésére is. Természetesen jó pénzért vállalja is a feladatot, illetve zablát is lehet bérelni.
A kezdő lovat fokozatosan, jól átgondoltan kellene belovagolni és képezni, hogy megmaradjon a finomsága, érzékenysége, jókedvvel, örömmel működjön együtt lovasával, nem mindenféle szadista eszközökkel már az elején megtörni, gátlásokkal felruházni és elérni, hogy a fájdalomtól való félelme miatt engedelmeskedjen, és helytelen, hamis tartásokba meneküljön.

Kicsit mindig feldühít, ha ez eszembe jut.

Összegezve:
Minden lovast és jövendőbeli lovast (mint magánember és mint oktató is) arra bíztatnék, hogy törekedjen együttműködésre a lovával, ha gondok vannak, vagy nehezebb lovaglású lova van, kérjen segítséget szakértőtől, próbáljon felnőni a feladathoz és méltóvá válni lova helyes és szép lovaglására!

Oktatási elveim: Terep

Én így szeretném csinálni!

A tereplovaglás kérdése nekem mindig nagy fejtörést okoz, az emberek többsége ugyanis ezért kezd el lovagolni. Főleg gyermekek teszik fel igen hamar a kérdéseket: Mikor mehetek szabadon? Mikor mehetek terepre?

Ha tehetem, senkit sem engedek önállóan lovagolni, amíg meg nem ismeri a vágtát, és nincs kellő ülésbiztonsága mindhárom jármódban, éppen ezért a terepezés az én felfogásomban olyan dolog, amiért bizony fel kell mutatni valamit.

A tereplovaglás kezdőknél kényes ügy. A legbékésebb ló is megijedhet. Nem kell, hogy kiszaladjon a világból, épp elég, ha kiugrik rutintalas lovasa alól. Még csak az sem kell, hogy bármi baj történjen, esetenként épp elég a negatív élmény, főképp, ha az első alkalmakkor történik hasonló. Könnyen lehet, hogy egy életre elmegy a kedve a lovaglástól, vagy marad benne egy olyan tartás, ami blokkolni fogja jobb esetben csak a későbbi problémakezelésben, rosszabb esetben az egész lovas teljesítményében. Aki fél, az nem tudja élvezni a lóháton töltött időt, bármennyire is szeretné. Ezt nem kell tovább ragoznom.

Azt se felejtsük el, hogy terepen az oktató elég keveset tehet lovasáért, ha nehézségei adódnak. Persze haza lehet fordulni, le lehet szállni és vezetni a lovat, de sajnos van, hogy a történet dinamikusabb annál, mint hogy ezt megtehetnénk. Terepen nincs karám sem, ami pár méter után "megfogja" a lovat. Minden lovasomnak, aki türelmetlen, megpróbálom elmagyarázni, mennyire fontos, hogy terepen ne érjék teljesen felkészületlenül az események, és az a minimum, hogy ismerje a vágtát, vissza tudjon fogni egy elrohanó lovat, és legyen olyan egyensúlya, hogy az első botlásnál nem pottyan lova mellé.

Meg szoktam osztani velük pár igen hasznos tanácsot is, ami nekem is sokat segített az évek alatt, és bizony megesett párszor, hogyjó szolgálatot tettek:

• Bizonyos lovak szeretnek megindulni, ha hosszabb egyenes, nyílt trep van előttük. Gyakori az a hiba, hogy ha elragadja a lovast a lova, a száját tépve próbálja megállítani. Ennek az esetek többségében nem sok hatása van, sőt, néha csak ront a dolgon. A lóval is humánusabb az a módszer, hogy nagykörre vegyük (persze ha a terep engedi), és a kört kissebbítve vegyük fel ügetésbe, lépésbe.
• Sajnos az is előfordulhat, hogy a lovas barátságtalan kutyával találkozik. Nekem már bevált (és másoknál is láttam ezt működni), hogy menekülés helyett a kutya felé ügettem lendületesen. Az eb hamar átgondolta a dolgot és sietve odébb állt. Az viszont tény, hogy ha falkában vannak, sokkal bátrabbak ennél.

Viszont nem a stresszhelyzet a kezdő terepesek egyetlen ellensége, hanem maga a terep is! Futószáron, pályán nem nagyon találkoznak emelkedőkkel, lejtőkkel, ezért nem célszerű rögtön hegyi túrára vinni őket. :)

És még néhány dolog, amit érdemes megfogadni:

- Sosem megyek olyan szűk úton, ahol a ló nem tud kényelmesen megfordulni.

- Nem tanácsos beláthatatlan úton vágtázni (már csak mások épsége érdekében sem).

- Nem jó ötlet dús mezőkön vágtázni sem, bár az biztos, hogy csodálatos élmény, de csak addig, amíg lovunk bele nem lép egy gödörbe.

- Nem léptetem bele a lovat olyan tóba - patakba, aminek nem látom vagy nem ismerem az alját. Nem is annyira a mélység miatt, mint a beledobált szemetek, roncsok miatt.

Azt tartanám ideálisnak, ha a terepre kiinduló lovasok legalább 40-50cm-es, alap ugró rutinjuk is lenne. Sosem lehet tudni, mikor kerül valami a gyanútlan lovas útjába. Persze ez elkerülhető azzal, ha nem vágtázunk beláthatatlan úton.

És ha már ennyi szörnyűséget felsoroltam, és mindenkinek elvettem a kedvét az egésztől, azt is elmondom, hogy a tereplovaglás valóban fantasztikus dolog, és megértem azokat, akik türelmetlenül várják, hogy átélhessék! Szerencsére nem jellemző, hogy a lovasokat kutyák támadnák meg, és a nyugodt lovakra sem, hogy rémüldözzenek, viszont míg egy tapasztalt lovasnak talán fel sem tűnik egy-egy automatikusan és csírájában elfojtott helyzet, addig egy kezdőnek nehézségei akadhatnak. Megfelelően felkészített kezdő terepes viszont majdnem olyan biztonságban van a kapukon kívül is, mint lovardán belül, és erre a helyzetre kellene törekedni.

És egy kis ízelítő: www.lovaglas-lovastabor.hu/galeria/terep

Oktatási elveim: Osztály

Én így szeretném csinálni!

Mikor osztálylovaglás, vagy pusztán egyéni lovaglás kerül szóba, feltételezem, hogy a résztvevő lovasok mindegyike stabilan ül mindhárom jármódban, és begyakorolt elképzelései vannak arról, hogyan kivitelezzen egy megindulást, vagy épp felvételt. Értek már meglepetések!

Sajnos nem egyszer előfordult, hogy rámbíztak önállóan lovagló lovast (akár csak néhány percre), és megdöbbenten tapasztaltam, hogy a szárakat sem tudja rendesen fogni.

Mint ahogy a futószárnál említettem, mint minden kezdet, a futószáras rész a legnehezebb a lovas szempontjából. Ami az oktatót és nem utolsó sorban az oktató lovat illeti, véleményem szerint az első önálló osztálylovaglások a legnehezebbek. Nagyon ott kell lenni fejben, gondosan felépíteni a feladatokat és nem elfelejteni, hogy az irányítással még lehetnek gondok.

Talán a lovat is ez a szakasz fárasztja el legjobban, hiszen futószáron az utasítások nagy részét az oktatótól kapja, most viszont - leszámítva a hangsegítségeket - egy viszonylag rutintalan lovasra van utalva. Gyakran előfordul, hogy a futószáron ügyes, lazán, egyensúlyban ülő lovas merevebbé válik, a kezek kevésbé nyugodtak. Van, akinek néhány perc elég, hogy belelazuljon az új helyzetbe, van, akinek több alkalom is kellhet. Lónak és oktatónak egyaránt tolerálnia kell az ilyenkor tapasztalható átmeneti visszaesést. (Presze nem feltétlenül van ilyen.)

Egyik fő feladat, hogy megtanuljon a lovas egyeneseket és íveket lovagolni, összehangolni a szár és csizmasegítségeket, hozzáadva testsúly finom áthelyezését. Ezzel párhuzamosan persze megismeri a patanyom figurákat is.

Ha ez megvan, jöhetnek az átmenetek, nehezebb feladatok, rövidítések, fokozások, stb.

Megfelelő futószáras előkészítéssel már van a lovasnak annyi tudása és gyakorlata, hogy az esetleg nehezebb 1-2 alkalom után át is lehet térni az izgalmasabb feladatokra.

Amit viszont nem szabad elfelejteni!

Míg futószáron csak magára figyelt a lovas, most más lovasokra is figyelnie kell. Távolságok megtartása, előtte haladó ló tempója, még nehezebb a dolog, ha más, az osztálytól függetlenül dolgozó lovas is van a pályán, és arra is figyelni kell, mikor jön szembe, merről kell kerülni.

Kezdő osztálylovasokat az első alkalommal szeretem nagykörön tartani. Szerintem nekik is biztonságérzetet nyújt, hogy az oktató közelebb van. Körben váltásokat, átváltásokat gyakorolnak, amik nem kifejezetten könnyű alakzatok, de még nem is a pontosság a lényeg.

Később kimehetnek egész lovardába, vagy ha "túl nagy" a pálya, kijelölök egy részt a pályán.

Nem szeretem, ha túl távol kerülnek a friss osztályosok. Megtanulják az átlóváltás, a féllovardákat, pontosítjuk az átváltást, aztán kígyóvonalak, kiskör, nagykör. Természetesen közben az átmenetek is nagy szerepet kapnak. Ezeket tartom alapoknak.

A haladóbb osztályosaim már külső-belső állításokkal is bíbelődnek, patanyom figurákban bejön a körben válts, lehetőleg minél pontosabban, illetve megpróbálkoznak rövidítésekkel és fokozásokkal is, valamint ők lovagolnak már vágtában is. Ezeken kívül sokkal intenzívebb a feladatok sűrűsége. Ettől a szinttől kezdve mondom jó szívvel, hogy akár terepre is jöhetnek.

Ha az előzőek is jól mennek, a lovat puhán kézben tudja tartani a lovas, jöhetnek a nehezebb jármódváltások, mint lépésből vágta, vagy vágtából lépés, állj, stb., egyszerű ugrásváltás, eltolások, röviden hátra arc, hátraléptetés.

Sajnos sok lovardában látom, hogy az osztály megy körbe - körbe, esetleg az éllovasnak van valami feladata, de a többiek csak utaznak utána. Ez nagyjából semmire sem jó, legfeljebb, hogy kiszellőzzenek a lovasok, gyakran a patanyomfigurákat sem jegyzik meg.

Fontosnak tartom, hogy rudakkal, cavaletti gyakorlatokkal is színesedjenek az órák, hogy az osztályok közel azonos tudású lovasokból álljanak, valamint, hogy osztályban is nyíljon lehetőség önállóságra, pl. vagy az éllovas változtatásával, vagy olyan feladatokkal, ahol nem csak "vonatozva" közlekednek a tanoncok.

Oktatási elveim: Futószár

Én így szeretném csinálni!

Mint ahogy a bemutatkozásomban is említettem, már régóta lovazok, sok helyen megfordultam ez idő alatt, rengeteg lovardában jártam már, és sok-sok módszerbe belekóstolhattam, mert valóban minden helyen más az oktatás.

Már jó ideje fogalkoztat az oktatás, 14 éves korom óta próbálkozom vele, és be kell vallanom, követtem el hibákat.

(Egy ideig persze csak barátnőimet, barátaimat próbáltam lovagolni tanítani.)

Mint minden gyermek, én is példákat másoltam. Próbáltam az addigi oktatóimat utánozni, hiszen maximálisan megbíztam abban, hogy amit csinálnak, az jó. Ma már tudom, hogy sajnos ez nem volt igaz mindenkire.

Egy hiba, amit velem kapcsolatban is elkövettek anno, és amire nem is gondoltam, hogy fontos lehet:

• Ez a megfelelő öltözet és védőfelszerelés, legyen a ló bármilyen jóindulatú és kezes! Életemben először 17 - 18 évesen volt rajtam először kobak, előtte sosem láttam senkin (csak versenyeken), egyik oktatóm sem hívta fel a figyelmet ennek fontosságára, és ő maga sem járt elöl pozitív példával.

Túl azon, hogy már papíros oktatóként egyik tanítványomat sem engedem lóra ülni kobak nélkül, kényesen figyelek arra, hogy példát állítsak eléjük azzal, hogy én sem ülök lóra nélküle, legyen bármilyen forróság. Támogatom a gerincvédő mellények és lovagló kesztyű viselését is. Hideg időben nem csak a kobakot, de a kesztyűket is kötelezővé teszem.

Ha meg van minden felszerelés (lovason és lovon is), kezdhetjük a futószáras órákat.

Sok helyen nem szeretnek ezzel bíbelődni, mert futószárazás alkalmával csak egy tanítvánnyal lehet (kellene) foglalkozni. Kétféle hibát látok gyakran: Ha már ül valahogy a lovas a lovon, mehet is szabadon osztályban a többiekkel, vagy bár a kezdő futószáron van, párhuzamosan megy egy osztály is. Mindig mérges vagyok kicsit, ha ilyet látok, akkor pedig végképp, ha ilyen helyzetbe kényszerítenek. Sajnos volt már rá példa, hogy néhány lovardavezető ezt várta el tőlem. Egy kezdő lovas 100%-os figyelmet igényel, az osztálylovasok pedig kifizetik az órájukat, tehát megérdemlik, hogy tisztességes oktatást kapjanak cserébe.

A futószáras oktatás célja (szerintem), hogy kialakítsuk a lovas egyensúlyát, helyes ülését, a független kezeket, illetve a helyes átmenetek lovaglását. Nem árt, ha el tud indulni, és meg is tud állni, mikor szabadon engedjük - jó esetben egy karámban-!

Ez mind szép és jó, de ezeket valahogy mindenhol máshogy értelmezik. Én akkor tekintem sikeresnek és "befejezettnek" a futószáras lovaglást, ha a lovas helyes tartással, szárak nélkül képes lovagolni mindhárom jármódban. A befejezett szót pedig azért tettem idézőjelbe, mert egy a lovaglására igényes lovas újra és újra visszatér futószárra, hogy korrigálja a hibáit.

Futószáras oktatás során (is!) nagyon fontos az oktató türelme, és az is, hogy egy feladatra többféleképpen is rá tudjon vezetni egy kezdőt. A legnehezebb rész egy kezdő lovas számára talán a könnyűügetés ritmusának felismerése, és még ha ez meg is van, nem biztos, hogy van izomzata a jó kivitelezéshez. Egy rutinos lovas persze már nem fizikai erővel lovagol, de a kezdeteknél gyakran nehezítő körülmény a kondi.

Mit hogyan, és főleg miért úgy? Ez egy másik sarkalatos pont a lovasoktatásban. Azt még csak-csak elmondják, hogy hogyan kell, de azt már kevés helyen, hogy miért kell úgy, pedig fontos lenne, hogy a kezdő lovasunk elejétől kezdve lássa az összefüggéseket abban, amit csinál, vagy tanul csinálni.

Összességében a futószáras oktatás minősége határozza meg azt, hogy mennyire lesz jó lovas valakiből (rossz beidegződéseket nagyon nehéz leküzdeni), de a leglátványosabb a már önálló lovaglás közben tapasztalható fejlődés gyorsasága, minden egyes futószáron töltött perc kamatostól megtérül!